A henna a henna növényből készült paszta. Olyan anyagok színezésére használják, mint a gyapjú, a selyem és az állatbőrök, valamint a haj, a sörény és a lovak patájának festésére. A hennával történő ideiglenes tetoválás technikáját Indiában “mehndi”-nek vagy “Mehandi”-nak nevezik, és amikor a hennát a bőrre viszik fel, az 7-14 napig tart.
A hennával történő ideiglenes tetoválás 5000 éves hagyomány, amely Pakisztánból, Indiából, Afrikából és a Közel-Keletről származik. Az ókori egyiptomiak voltak az egyik legkorábbiak, akik testfestékként használták, mivel a henna az ő őshonos növényük volt. A hennát a túlvilági életre való rituális felkészülés részeként alkalmazva sok múmián találtunk hennával borított körmöt. Innen került Indiába, és ott már Kr. u. 700 óta használják. A késő bronzkorban már ismerték a Földközi-tenger keleti részén, ahol a fiatal nők társadalmi és ünnepi ünnepségek alkalmával festették vele a testüket.
Amikor Akrotiri (Szantorini) feltárása során (i. e. 1680 előttről) falfestményeket találtak, amelyeken a körmükön, tenyerükön és talpukon megjelölt nők voltak láthatóak. A Földközi-tenger partvidékén a Kr. e. 16. és a Kr. e. 6. század között talált fiatal nők szobrai szintén hennatetoválásra emlékeztető jeleket mutatnak a tenyéren.
Az indiai Ajantában található barlangi falfestmények bodhiszattvái és istenségei a 4-5. századból származnak, és azt mutatják, hogy Indiában akkoriban a hennát testfestésként használták.
A hennával a bőrre készített összetett ideiglenes tetoválást, a mehndit jellemzően a menyasszonyokra alkalmazzák az esküvői szertartás előtt, egyes helyeken (például Rádzsasztánban) pedig a vőlegényekre. A pakisztáni muszlimok a felnőtté válás jeleként is használják. Arra vonatkozóan, hogy miért használják az esküvői szertartás részeként, egyesek szerint először az ékszerek helyettesítésére használták.
Mások szerint a hennának hűsítő tulajdonságai vannak, amikor a bőrre kenik, és az emberek ezzel fedik be a tenyerüket és a lábukat, hogy a forró sivatagi napokon lehűtsék magukat. Idővel megunták az unalmas színt, és elkezdtek bonyolult rajzokat rajzolni hennával a bőrre. Egy másik legenda szerint a menyasszony kezén lévő henna sötétebb színe nagyobb szerelmet jelent a menyasszony és az anyósa között. A hagyomány szerint, amikor a menyasszony és a vőlegény összeházasodik, a menyasszony a vőlegény házába költözik, és az első néhány hétben nem kényszerül dolgozni, hanem a vőlegény családja használja ki ezt az időt arra, hogy jobban megismerje a menyasszonyt.
Ha munkára kényszerítik, a víz és a munka kifakítja a hennát a kezén, és az emberek megtudják, hogy az anyósa nem kedveli őt.
A hennanövény levelei nem festik el a bőrt, ha frissek. Ha hagyják megszáradni és őrölni. Ezt a port összekeverik valamilyen folyadékkal, például vízzel, citromlével vagy erős teával, hogy hennapasztát készítsenek belőle. Hogy a folyadék sűrűbb legyen, egyesek cukrot vagy melaszt adnak hozzá. A pasztát hagyományos vagy modern tollakkal viszik fel a bőrre.
